Keresés
A menürendszer használatáról

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány sajtóközleménye a fehér bot napja alkalmából

2021.10.14 16:09

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány 2021-ben is jelentős támogatást nyújtott a vak és gyengénlátó embereknek számítógépek adományozásával, segítő szoftverekkel és a ma 10 éves Lapról hangra kezdeményezés működtetésével.

Esélyteremtés számítógépekkel

Adományozás

Az INFOALAP 2021-ben összesen 50 db laptopot és 78 db komplett számítógépes konfigurációt adományozott vak és gyengénlátó embereknek. A cégek által felajánlott gépeket az alapítvány munkatársai újították fel, látták el segítő szoftverekkel, majd futárszolgálattal szállíttatták ki minden látássérült nyertes számára.

Egyik pályázónk József így nyilatkozott nyereményéről: „Ahogyan a látássérült felhasználók többsége, a számítógépet weboldalak böngészésére, zenehallgatásra, e-mailek küldésére és fogadására, internetes vásárlásra, banki ügyek intézésére és időpontfoglalásra használom.”

A 60. évében járó László a közelmúltban készített egy levelezőlistát látássérültek számára, kérdésünkre elmondta, hogy „…az elnyert eszköz használatával nemcsak a hétköznapok váltak könnyebbé, de még nagyobb öröm, hogy sorstársaimnak is segítséget tudok nyújtani.”

Az adományozási program nem jöhetett volna létre az ERSTE Bank, az Invitech és a Beiersdorf cégek nélkül. Felajánlásaikat ezúton is hálásan köszönjük.

A képen szereplő ikerpár átveszi az adomány laptopot az INFOALAP irodájában

Országlicenc

Az adományeszközökre az országlicenc keretében biztosított segítő szoftverek kerültek telepítésre.

Az országlicenc program 2018 óta biztosítja térítésmentesen, a nemzetközileg is legnépszerűbb, képernyőolvasó és nagyító szoftvereket a magyar vak és gyengénlátó felhasználók számára.

Lapról hangra

Éppen 10 évvel ezelőtt indult útjára az alapítvány egy másik programja, a Lapról hangra.  A közösségi kezdeményezés keretében látó önkéntesek olvasnak és töltenek fel nyomtatásban megjelent újságcikkeket a portálra. Ma már 200 kiadvány több mint 11 ezer cikkéből válogathatnak a látássérült olvasni vágyó emberek.

 

 

Az alapítvány közhasznú tevékenységéről további információt a következő elérhetőségeken kaphat:

Szuhaj Mihály, kuratóriumi elnök, Informatika a Látássérültekért Alapítvány

E-mail: szuhaj.mihaly@infoalap.hu, mobil: (36) (20) 425-52-33

Budapest, 2021. október 14.                                         

Informatika a Látássérültekért Alapítvány

 

HÁTTÉRINFORMÁCIÓ:

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány (INFOALAP) honosítja, adományozza és forgalmazza a látássérült emberek számára kifejlesztett szoftvereket és speciális hardver eszközöket, saját szoftvereket, illetve tananyagokat fejleszt, internetes akadálymentesítési tanácsadást nyújt, személyes, telefonos és e-mailes tanácsadást tart, valamint működteti a Lapról hangra oldalt.

További információk az alapítványról: www.infoalap.hu

< Vissza a hír listához

Adó 1%-os kampány

Átlapozta a mai újságot? El tudja képzelni, hogy a reggeli kávézás közben vagy munkába menet ne fussa át kedvenc napilapját, mert nem tudja azt elolvasni? A hazánkban élő vak és gyengénlátó emberek még napjainkban is nehezen vagy egyáltalán nem jutnak hozzá a nyomtatásban megjelent folyóiratokhoz, újságokhoz, pedig éppen úgy kíváncsiak a közélet híreire, a legújabb tudományos felfedezésekre, a politikusok vitáira, egy-egy különleges receptre, egy vicces írásra, mint Ön. Kérjük, hogy felolvasásaival és adó 1%-ának felajánlásával tegyen azért, hogy a vak és gyengénlátó emberek is elolvashassák, meghallgathassák az Önnek fontos cikkeket. A felajánlott adó 1%-okat többek között a felolvasott újságcikkeket tartalmazó Lapról hangra közösségi portál fenntartására és bővítésére fordítjuk.

Adószámunk: 18171776-2-42

Informatika a Látássérültekért Alapítvány