Keresés
A menürendszer használatáról

"Nem bántam meg" T. Nagy Anna beszámolója az ICC táborról

2021.09.16 12:03

„Nem bántam meg, és soha nem is fogom megbánni, hogy ide jelentkeztem”
 

Augusztus közepén a hagyományoktól eltérően ezúttal az online térben rendezték meg az ICC-t, azaz a látássérült fiatalok számára szervezett Nemzetközi Számítógépes és Kommunikációs tábort. A Magyarországot képviselő ifjú résztvevőket ezúttal is az INFOALAP munkatársai választották ki, elsődleges szempont a megfelelő angol nyelvtudás volt.

T. Nagy Anna azon jelentkezők egyike, akik idén részt vehettek az eseményen. Izgatottan várta az ICC tábor első napját, és az esemény végül nem várt sikerrel végződött a számára. Hogy miért? Anna beszámolójából megtudhatjuk.
 

T. Nagy Anna Beszámolója

 

2021 nyarán sikeresen jelentkeztem, felvételt nyertem, továbbá részt vettem az ICC 2021 Camp online programjain. Tartottam az angol nyelvtudásom hiányosságai miatt ettől a részvételtől, de meglepetésemre úgy 80%-ban sikeresen helyt tudtam állni. 

 

 A workshop-ok nagyon érdekesek voltak: a vak emberek számára a virtuális világ új létmódjait kínálták, továbbá új lehetőségeket, melyek kiszélesítették perspektívámat és látókörömet az informatika világában. Két workshop, a Last of us Part II és a From Page to Voice (ez utóbbi a magyar Lapról hangra kezdeményezést mutatta be), különösen érdekes volt számomra.

Barátságokat is kötöttem, melyekkel véleményem szerint erősítem a nemzetközi kapcsolatokat a külföldi és hazai vak diákok között.

 

A workshop-ok vezetői, valamint a magyar és külföldi szervezők és lebonyolítók is rendkívül segítőkészek és kedvesek voltak, nagyon sok mindent köszönhetek nekik. Volt egy koordinátorunk, Babinszki Vera, akinek köszönöm, hogy kisegített, amikor valamit nem értettem vagy nem tudtam elmondani angolul.

 

Új szavakat is tanultam angolul ez idő alatt, ami ahhoz képest, hogy sajnos csak öt napos volt ez a tábor, óriási eredménynek számít. 

Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent megérthetek mindabból, ami ott zajlik; ugyanakkor rendkívül hiányzott a személyes jelenlét a számomra.

 

Összességében nem bántam meg, és soha nem is fogom megbánni azt, hogy ide jelentkeztem. Izgatottan nézek a jövőbe, bízom abban, hogy a következő nyáron akár személyesen is részt vehetek majd ebben a táborban.

 

T. Nagy Anna a laptopja előtt, fején fülhallgatóval.

< Vissza a hír listához

Adó 1%-os kampány

Átlapozta a mai újságot? El tudja képzelni, hogy a reggeli kávézás közben vagy munkába menet ne fussa át kedvenc napilapját, mert nem tudja azt elolvasni? A hazánkban élő vak és gyengénlátó emberek még napjainkban is nehezen vagy egyáltalán nem jutnak hozzá a nyomtatásban megjelent folyóiratokhoz, újságokhoz, pedig éppen úgy kíváncsiak a közélet híreire, a legújabb tudományos felfedezésekre, a politikusok vitáira, egy-egy különleges receptre, egy vicces írásra, mint Ön. Kérjük, hogy felolvasásaival és adó 1%-ának felajánlásával tegyen azért, hogy a vak és gyengénlátó emberek is elolvashassák, meghallgathassák az Önnek fontos cikkeket. A felajánlott adó 1%-okat többek között a felolvasott újságcikkeket tartalmazó Lapról hangra közösségi portál fenntartására és bővítésére fordítjuk.

Adószámunk: 18171776-2-42

Informatika a Látássérültekért Alapítvány