Keresés
A menürendszer használatáról

Társ a tanulásban – hogyan segíti Zsuzsi tanulmányait az alapítványtól kapott számítógép

2020.05.19 12:43

Zsuzsi a gép előtt ülA tantermen kívüli oktatásba való bekapcsolódás megkönnyítésére az INFOALAP április óta felújított számítógépeket adományoz vak és gyengénlátó diákoknak. Célunk, hogy olyan rászoruló, általános és középiskolás gyermekeket támogassunk, akik még nem rendelkeznek otthoni számítógéppel.

A pályázati nyertesek közül Zsuzsit, gyengénlátó általános iskolás tanulót és édesanyját, Klárát kérdeztük, miként alakítja át tanulási szokásaikat a gép.

Hány éves a gyermeke és milyen iskolába jár?

Zsuzsi 15 éves, 8. osztályos és a Gyengénlátók Általános Iskolájában tanul.  

Mennyire nehéz a tanulás a számára és hogyan könnyíti meg a számítógép a tanulást?

Lányom gyengénlátó és diszlexiát is megállapítottak nála, így komoly nehézséget jelent számára a tanulás. Az alapítványtól kapott gép felolvassa számára a szöveget, ki is tudjuk nagyítani, ha kell, így az adomány nagy segítséget jelent számunkra.  

Hogy tudott Zsuzsi eddig részt venni a digitális oktatásban?

Részt vettünk az oktatásban, de folyamatos segítséget igényelt a feladatok megoldásához. Fel kellett olvasni számára a szöveget és a megírásban is segítségre szorult.   Milyen szoftvereket használ az iskola a távoktatáshoz?

Az iskola a Google Classroom-ot használja, itt kapjuk meg a feladatokat és időnként e-mail-ben.  

Mennyiben lett most könnyebb a tanulás?

Nagyon remélem, hogy mostantól sokkal több feladatot tud majd megoldani egyedül, kevesebb segítséget igényel a tanuláshoz, ez az önállósága, önbizalma szempontjából is nagyon hasznos lenne.  

Zsuzsi, milyen terveid vannak a továbbtanulásra, milyen foglalkozást szeretnél választani?

Most egy kereskedelmi szakközépiskolába jelentkeztem, de még nem tudom, hogy ez lesz-e a végleges pályaválasztásom. A látássérült fiatalok pályaválasztása nem egyszerű, nem mindig választhatjuk azt a területet, amit szeretnénk, mert sok iskola nem akadálymentesített. A látássérüléstől függően sok olyan munka van, amit nem tudunk elvégezni, hiszen hiába tudjuk elméletben a tananyagot, ha a gyakorlat olyan feladatok elé állít bennünket, amit nem tudunk megoldani (pl. ápolónő, orvos, buszsofőr stb.).  

Mi a kedvenc tantárgyad?

Leginkább a testnevelés órákat szeretem, de nagyon kedvelem a magyart is, csak ne kelljen hangosan olvasni.  

 

Gratulálunk Zsuzsinak a sikeres pályázathoz.

Bízunk abban, hogy az 1%-os felajánlásokból a jövőben további számítógépeket adományozhatunk, esélyt teremtve hátrányos helyzetű látássérült fiatalok számára a digitális világba való bekapcsolódásra.

Támogassa adója 1%-ával az Informatika a Látássérültekért Alapítványt.  

1% sok száz esély.  

Alapítványunk adószáma: 18171776-2-42  

 

< Vissza a hír listához

Adó 1%-os kampány

Átlapozta a mai újságot? El tudja képzelni, hogy a reggeli kávézás közben vagy munkába menet ne fussa át kedvenc napilapját, mert nem tudja azt elolvasni? A hazánkban élő vak és gyengénlátó emberek még napjainkban is nehezen vagy egyáltalán nem jutnak hozzá a nyomtatásban megjelent folyóiratokhoz, újságokhoz, pedig éppen úgy kíváncsiak a közélet híreire, a legújabb tudományos felfedezésekre, a politikusok vitáira, egy-egy különleges receptre, egy vicces írásra, mint Ön. Kérjük, hogy felolvasásaival és adó 1%-ának felajánlásával tegyen azért, hogy a vak és gyengénlátó emberek is elolvashassák, meghallgathassák az Önnek fontos cikkeket. A felajánlott adó 1%-okat többek között a felolvasott újságcikkeket tartalmazó Lapról hangra közösségi portál fenntartására és bővítésére fordítjuk.

Adószámunk: 18171776-2-42

Informatika a Látássérültekért Alapítvány